Latest posts
-
VIII. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor

Ismét megrendezésre került a nagy sikerű fogyasztóvédelmi sulitábor, új helyszínen Mezőkövesden a Zsóry Zsibongóban az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával.
-
Jelentős fogyasztóvédelmi változások – nem mindegy, hogy a valóságban is azt kapja-e a fogyasztó, amilyennek hirdeti magát a belföldi szálloda, panzió Magyarországon

Találkozott a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének és a Magyar Turisztikai Ügynökségnek a javaslata Évek óta visszatérő probléma, panasz tárgya hogy a belföldi szálláshelyek igénybevétele során is a fogyasztó nem mindig azt kapta, kapja, amit ő remélt, hitt. De ezzel csak akkor szembesült, és nem egy esetben egy „több gyermekes család” is, amikor már el akarta
-
Közérdekű perek a fogyasztók érdekében

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a korábbi évek gyakorlatát követve idén is indított közérdekű pert webáruházzal szemben az illetékes törvényszéken az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával. A cél az, hogy a jövőben egyre kevesebb tisztességtelen kikötésekkel találkozhassunk vásárlásaink során. A korábbi években gyakran találkoztunk az alábbi tisztességtelen kikötésekkel, ez szerencsére már kezd kisebb mértéket ölteni,
-
Elkezdődött a fogyasztóvédelmi szakember képzés „Digitális jogaink és a fogyasztóvédelmi jog alapintézményei” címmel

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam és Jogtudományi kara, valamint az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetsége (BEUC) közösen online fogyasztóvédelmi szakemberképzést tart immár második alkalommal „Digitális jogaink és a fogyasztóvédelmi jog alapintézményei” címmel 2021. május 19-21 között. A tréninget a “Consumer PRO” elnevezésű, az Európai Bizottság által kezdeményezett program keretein
-
Békéltető testületek szakmai beszámolója

Elérhetőek a békéltető testületek tavalyi évről szóló beszámolói. Minden békéltető testület a 2020. évi tevékenységről szóló beszámolóját a saját honlapján teszi közzé. Néhány beszámoló linkjét ide kattintva is elérheti: –https://baranyabekeltetes.hu/szakmai-beszamolo-a-baranya-megyei-bekelteto-testulet-2020-i-ii-felevben-vegzett-tevekenysegerol/ –http://www.bekeltetes.borsodmegye.hu/images/content-2021/beszamolo_az_itm_reszere_2020_ev.pdf –https://eur05.safelinks.protection.outlook.com/?url=https%3A%2F%2Fbekeltet.bkik.hu%2Fsites%2Fbekeltet%2Ffiles%2Fdocument%2F2021-05%2F2020.%25C3%25A9vi%2520beszamol%25C3%25B3.pdf&data=04%7C01%7Clazar.krisztina%40bkik.hu%7Cd89e94982aac48d06e6508d913a4d9d1%7C2d4ad3354cc946528a7c2bf8718e11e5%7C0%7C0%7C637562421015423801%7CUnknown%7CTWFpbGZsb3d8eyJWIjoiMC4wLjAwMDAiLCJQIjoiV2luMzIiLCJBTiI6Ik1haWwiLCJXVCI6Mn0%3D%7C1000&sdata=WvijWengHyNgRu3hk5%2FUkhAObzwJmxRzDtLPBe5d6j4%3D&reserved=0 –http://www.hkik.hu/hu/content/beszamolo-fgytv-36a-ss-2-alapjan-2020-evi-beszamolo-hkik-altal-mukodtetett-bekelteteto#overlay-context=hu/content/bekelteto-testulet –http://panaszrendezes.hu/kozerdeku-adatok/tevekenysegre-mukodesre-vonatkozo-adatok/2-14-statisztikak-jogszabaly-alapjan/
-
Újra indul a fogyasztóvédelmi szakember képzés Magyarországon

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam és Jogtudományi kara, valamint az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezetek Szövetsége (BEUC) közösen online fogyasztóvédelmi szakemberképzést tartott „Digitális jogaink és a fogyasztóvédelmi jog alapintézményei” címmel 2021. január 27-29-én. A képzés rendkívül sikeres volt, így lehetőséget kaptunk egy második képzés elindítására is ugyanebben a témában, melynek
-
Megszűnik a 22 eurós áfamentességi értékhatár

2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az unión kívülről érkező 22 euró alatti áruk áfamentessége, 150 eurós értékig azonban a termékek behozatala továbbra is vámmentes marad. A Magyar Posta automatikus vámeljárással készül a jogszabályi változásra. Az elmúlt években dinamikusan bővülő e-kereskedelem az áruk vámhatárokon átnyúló áramlását is módosította. A magyarországi online vásárlók már csaknem
-
Hát még a Jocó sem gondolta volna…(6)

Aki nem tudná, Jocó a barátom. Mindent meglát, észrevesz, ravasz öreg róka, és ami fontos, rendszerben gondolkodik. Egy szóval, vág az esze, mint a borotva. Felcsörgettem a Jocót, hogy röviden elmeséljem neki a legutóbbi esetem. Üdvözlés után máris belevágtam. Csak pár percem van, Jocó. De jó a sztori. Képzeld, a minap elkísértem a nejem vásárolni,
-
Tudnivalók a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásáról
Sokan tudják, hogy pénzügyi jogviták esetén lehet a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulni, azt azonban már kevesebben, hogy milyen szabályok szerint működik ez a testület, milyen döntéseket hozhat. Ezért összeállítottunk egy tájékoztatót a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásáról. Az összefoglaló innen érhető el.
-
Tudnivalók a békéltető testületi eljárásról
Összeállítottunk egy részletes ismertetőt a Fogyasztóvédelmi törvény alapján a békéltető testületi eljárásról. A tájékoztató innen érhető el.
