Latest posts
-
Mik a vállalkozások Vásárlók Könyvére vonatkozó főbb kötelezettségei?
A Vásárlók Könyvének rendkívül nagy szerep jut a fogyasztói panasztételben, és a fogyasztó többek között ide írhatja be a kereskedőnek címzett panaszát, de akár pozitív észrevételeit is. Nem árt ügyelni a kereskedőknek, hiszen a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, hogy megfelel-e a Vásárlók Könyve kihelyezése és kezelése az előírásoknak. Mik a főbb kötelezettségek? Az első és
-
Kisebb és nagyobb súlyú szabálytalanságok egyaránt előfordultak a tavaszi élelmiszermustrán
2019. április 22-én véget ért a hazai élelmiszerlánc átfogó, tavaszi szezonális ellenőrzése. A szakemberek egy hónap alatt 3.484 vizsgálatot folytattak le élelmiszer-előállító, élelmiszer-forgalmazó, illetve vendéglátóhelyeken, országszerte. A feltárt szabálytalanságok 126 esetben kisebb súlyúak voltak és csaknem azonos számban (127 esetben) fordultak elő olyan jogsértések, melyek mintegy 8,9 millió forint összegű bírság kiszabását vonták maguk után.
-
Beépített gyermekzáras telefonokat – csak szülői engedéllyel legyenek letölthetőek a gyermekek telefonjára az egyes programok! Közérthető, kivonatos fogyasztóvédelmi tájékoztatókat a fogyasztóknak!
Jobb fogyasztói tájékoztatás különösen az interneten; beépített gyermekzár funkció bevezetése az okostelefonok esetében a gyermekek biztonsága érdekében. A XXI. század fogyasztóvédelmében módosításokra van szükség, hiszen számos kifogás és bosszúság merülhet és merül is fel a fogyasztókban a mindennapi szolgáltatások igénybevétele során. Egy felmérés szerint egy átlagembernek 76 teljes napját venné igénybe, ha egy
-
Jelentős bírság az adósságfék szabályok megsértéséért
Az MNB 81,6 millió forint bírsággal sújtotta a Magyar Cetelem Bankot az adósságfék-szabályok, továbbá a kapcsolódó belső szabályozási és adatszolgáltatási előírások megsértése miatt. A jegybank valamennyi intézményi vizsgálatában kiemelten kezeli és szigorúan szankcionálja a jövedelemarányos törlesztőrészlet számításával kapcsolatos szabályszegéseket – olvasható az MNB internetes honlapján. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból célvizsgálatot végzett a Magyar
-
Húsvéti jókívánság
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége!
-
Országos Rajzverseny Pályázat díjazottak
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával kiírt Országos Rajzverseny Pályázat Ünnepélyes Díjátadóját 2019. április 15-én rendezte meg. Legnagyobb örömünkre szinte minden díjazott el tudott jönni, és személyesen tudta átvenni a nyereményét. Lássuk a díjazottakat: Kategória: Tisztességtelen élelmiszerreklámok, ahogy én látom, Korcsoport: 1. 1. helyezett: Fogelsperger Fanni (Teichmann Vilmos Általános Iskola (Kisvárda),
-
„Vállalkozások, fogyasztók, hatóságok – együtt a tisztességes reklámokért!” c. szakmai konferencia a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a GVH támogatásával nagyszabású szakmai konferenciát rendezett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok témakörében. A rendezvényen résztvevő hatóságok, így a Gazdasági Versenyhivatal, a Pest Megyei Kormányhivatal, a Magyar Nemzeti Bank is, de a területtel érintett olyan szakmai szervezetek is bemutatták gyakorlatukat, mint például az Önszabályozó Reklám Testület. A konferencián egyúttal –
-
Országos Rajzverseny Pályázat Ünnepélyes Díjátadója 2019. április 15-én a „Vállalkozások, fogyasztók, hatóságok – együtt a tisztességes reklámokért!” c. szakmai konferencián szakmai konferencián
Megvannak a díjazottak! A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával kiírt Országos Rajzverseny Pályázat Ünnepélyes Díjátadóját 2019. április 15-én tartja 10 órától a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épületében a „Vállalkozások, fogyasztók, hatóságok – együtt a tisztességes reklámokért!” c. szakmai konferencián. A Díjátadóra várjuk a sajtó munkatársait is! A rendkívül sikeres program keretében
-
VI. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor
2019. április 08-11. között zajlik Zánkán a VI. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor. Rengeteg játékos feladat során mélyíthetik el fogyasztóvédelmi ismereteiket a diákok, és természetesen nem maradhat el a már hagyományosnak tekinthető számháború sem. 3 iskolából összesen 51 tanuló és 6 pedagógus vesz részt a táborban.
-
Működési és belső szabályozási hiányosságok az OTP bankcsoportnál
Az MNB összességében 55,85 millió forint bírságot szabott ki az OTP bankcsoport hét intézményével szemben a vállalatirányítási, tőkemegfelelési, adatszolgáltatási, informatikai biztonsági, hitel- és piaci kockázati, biztosított betétes-nyilvántartási, illetve a pénzmosás-megelőzési területet érintő jogsértések miatt. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését – olvasható az MNB internetes holnapján. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az
