Latest posts
-
Hitelkártya használat csak azoknak ajánlott, akik tudatosak pénzügyeik kezelése során!
Egyre több hitelkártyához ajánlanak pénzvisszatérítési akciókat, azonban ténylegesen csak azok járnak jól, akik tudatosan használják kártyájukat. Hiszen több feltételnek meg kell felelni ahhoz, hogy pozitív legyen a mérleg, megfelelő mennyiségű vásárlást kell lebonyolítani, nem lehet késedelembe esni, és még ekkor is maximalizálva van a visszatérítendő összeg nagysága. Hogyan is működik a hitelkártya? Hitelkártya használat
-
Félrevezeti a fogyasztókat a Ryanair a járattörlésekkel kapcsolatosan
Az ír légitársaság a honlapján bejelentette, hogy naponta körülbelül 50 járatát törli hat héten keresztül, mely lépés fogyasztók százezreit érinti, azonban a törölt járatokat csak hosszas keresgélés után lehet megtalálni, ráadásul a jogszabály szerinti vételár visszatérítésre is hosszabb határidőt ad magának a cég a kötelezően előírthoz képest. A honlapon található általános szerződési feltételek több ponton
-
Közeleg a távfűtési szezon – még most jelezzék a fővárosi fogyasztók, ha a tényleges fogyasztás szerint szeretnék a számlákat!
2017. szeptember 15-én kezdetét veszi a fűtési időszak a távhőszolgáltatásban, amelynek során a fogyasztóknak nem árt több dologra is odafigyelniük. A fővárosban sokan a tényleges fogyasztás után szeretnék fizetni a számlákat: ez esetben viszont ezt jelezni kell külön a szolgáltató felé, és erre elszámolási időszakonként is mindössze egy alkalommal van lehetőség! 2017. szeptember 15-től tart
-
A Raiffeisen Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát hiteleket
Az MNB nemrég értesítette a Raiffeisen Bank Zrt.-t a Minősített fogyasztóbarát lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézetek köre, így a fogyasztók még több intézmény kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt
-
Fashion Days botrány – milyen jogaik vannak a fogyasztóknak?
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a médiából értesült arról, hogy a Fashion Days webáruház visszatartja a fogyasztók pénzét a már visszavett áruknál, a panaszokra pedig késve vagy egyáltalán nem válaszol. Fontos tudniuk a fogyasztóknak, hogy az indokolás nélküli elállásnál a webáruház nem húzhatja hónapokig a kifizetést, hiszen arra sort kellett volna kerítenie haladéktalanul, de legkésőbb
-
Elmaradt nyári programok, fellépések, apróbetűs részek vagy…. azok teljes hiánya
Előre kifizetett, de elmaradt színházi előadások vagy koncertek, lemondott fellépések, hiányos fogyasztói tájékoztatás a szervezők részéről, vissza nem térített jegyárak. A nyári fesztiválok, koncertek, egyéb zenés programok időszakában a fogyasztók könnyen olyan helyzetben találhatják magukat, hogy hiába fizettek ki egy előadást, de az elmarad és később probléma van a jegyárak visszatérítésével. A szervezőknek, legyen akár
-
Így lesz a párszáz forintos büntetésből akár húszezres bírság! Ezekre figyeljenek a fogyasztók a parkolásnál!
Tizenöt napon túli tartozásnál negyvenszeres bírság, a korábban megszokott ingyenes várakozási övezet fizetőssé nyilvánítása, félregépelt rendszámok a mobilparkolásnál, eltérő parkolási szabályok az egyes településeken – a parkolásnál sem mellőzhető a kellő körültekintés! Ehhez ad most néhány jótanácsot a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Nem egyszerű annak a fogyasztónak a dolga, aki szeretne teljesen tisztában lenni a
-
A Facebook (szinte) mindent tud a felhasználókról, járjanak el körültekintéssel a fogyasztók!
Betegségek, nehéz anyagi helyzet vagy más bizalmas információk– nem számít milyen személyes adatról van szó, a Facebook ezeket gyűjti és ez alapján automatikusan csoportosítja a fogyasztókat. Akár akaratlanul is kiadhatják magukról ezeket a különleges adatokat, ha óvatlanok! Ma már bárki hirdethet akár néhány ezer forintért is a Facebook-on, és cserébe fogyasztók százezreit, millióit érheti el
-
Több mint száz fogyasztót hagyott ott Pozsonyban a Ryanair – a légitársaságnak meg kell téríteni az utasok kárát!
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a legnagyobb megdöbbenéssel értesült a médiából arról, hogy a Ryanair 2017. július 26-i, Madridból Budapestre tartó esti járata végül Pozsonyban szállt le és az utasokat szó szerint otthagyták. Egyetlen felelős légitársaság sem teheti meg azt, hogy ne foglalkozzon utasaival és ne biztosítson valamilyen módon hazajutási lehetőséget a fogyasztóknak! Még akkor
-
Több mint negyvenmillió hamis árucikket foglaltak le 2016-ban az EU határain
Az Európai Bizottság nemrég tette nyilvánossá azokat az adatokat, amelyekből kiderül, hogy csak 2016-ban több mint negyvenmillió hamis árucikket foglaltak le az Európai Unió külső határain, mintegy hatszázhetven millió euró összértékben. A hamisítás jelensége jelentős kockázatokat hordoz a fogyasztókra nézve, és életüket, egészségüket, testi épségüket is veszélyeztetheti. Ez különösen igaz akkor, amikor a nemrég közzétett
