Latest posts
-
A most megismert Kormány határozat alapján az állam 2.25 mrd forintot biztosít a fogyasztóvédelemnek- kihez és hogyan jut ez el?
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a médiából értesült arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium stratégiai célkitűzései között szerepel a nagyobb forrásmennyiség biztosítása a fogyasztóvédelmi civil szervezetek számára. Azonban a fogyasztóvédelem jócskán túlmutat a társadalmi célú reklámok megrendelésén és közzétételén. Ezek a pályázatok eddig ugyanis javarészt erről szóltak. A reklámok kétségkívül nagyon hasznosak és szükségesek, mégsem
-
Tévúton a fogyasztóvédelemért felelős szaktárca! – a fogyasztók civil védelme nem merülhet ki reklámokban!
A fogyasztóvédelmi törvény egyértelműen fogalmaz, amikor meghatározza a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szereplőit és azok feladatait. A most megismert Kormány határozat alapján az állam 2.25 mrd forintot biztosít a fogyasztóvédelemnek- kihez és hogyan jut ez el? A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a médiából értesült arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium stratégiai célkitűzései között szerepel a nagyobb
-
Miért érdemes Önnek is ezt az utat járni? Miért enyhülnek meg többnyire a szőrös szívű szolgáltatók is a békéltetésen?
„Kétmillióért vettem autót…. használhatatlan volt. Nem működött a navigáció, a sebváltó is tönkrement. Panaszkodtam, elhajtottak és még csak jegyzőkönyvet sem vettek fel. Nagyon pipa lettem és a békéltető testülethez fordultam. Aztán az eljárásban a cég vállalta, hogy visszavásárolja a kocsit…” 2015. szeptember 11-től egyre több vita rendeződik a békéltető testületek előtt, hiszen a cégek már
-
Megtévesztő hirdetések, lépett a Szövetség – hatósági bejelentés a Versenyhivatalnál
Hangzatos szlogenek, jól csengő ígéretek, megtévesztő tájékoztatás, a törvényes fogyasztói jogok korlátozása – tisztességtelenül járt el a RealQUIT Inc. Advento LLC, ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége hatósági bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál a fogyasztók érdekében. A Szövetség bejelentéssel élt a Gazdaság Versenyhivatalnál a fenti cég ellen, a vállalkozás ugyanis álláspontunk szerint megtéveszti a fogyasztókat
-
Visszaéltek a fogyasztó adataival a neten, megúszta a kétszázezres követelést – segített a békéltető testület!
Interneten adta meg az adatait a fogyasztó, később visszaéltek azokkal és a nevében kötöttek szerződéseket csalók egy hírközlési céggel. Döbbenten szerzett tudomást a kétszázezres, felgyűlt tartozásról, amelyet tőle követeltek, pedig ahhoz semmi köze nem volt. A szolgáltató nem állt vele szóba, de később a békéltető testület előtt meg tudtak egyezni, a követelést pedig törölték. Nem
-
Nincs kellő támogatás a fogyasztóvédelmi egyesületeknek: károsultjai a fogyasztók!
Nem biztosított az állandó működés, nem fizethetőek ki a bérleti díjak, ma Magyarországon a civil fogyasztóvédelmi egyesületek nem tudnak kiszámítható keretek között működni. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az elmúlt időszakban több alkalommal megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot a civil fogyasztóvédelmi szervezetek számára kiírt pályázatokkal összefüggő problémákkal kapcsolatban. Érdemi változás azonban nincs. Mi is a
-
Nemzeti Együttműködési Alap – a Szövetség pályázata 1287. helyen a várólistán
A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiumának döntése alapján a 2015. november 24-én megjelentetett NEA-16-M kódszámú, "CIVIL SZERVEZETEK MŰKÖDÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSA 2016.” című pályázati kiírásra benyújtott pályázatokra vonatkozóan a döntések megszülettek. A Támogató döntése értelmében a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a források korlátossága miatt támogatásban nem részesült és pályázata a VÁRÓLISTA 1287. helyén áll.
-
Oldja meg vállalkozással fennálló vitáját ingyen, gyorsan!
Nem értett egyet a parkolási bírsággal a fogyasztó! A cég akkor is megbüntette, de a békéltetők előtt már visszavonta a büntetést. A telefonját sem javították meg? Békéltetőkkel ez is megoldódhat… Hogyan? Miért? Megfejtés itt… Bárki kerülhet olyan helyzetbe a mindennapi vásárlások során, hogy vitája lesz egy kereskedővel. Ha ilyenkor falba ütközik a fogyasztó, akkor nem
-
Magyar Nemzeti Bank: a felfutó lakáshitelezés időszakában is célszerű körültekintően kölcsönt felvenni
A felfutó lakáshitelezés, a megnövekedett lakossági kölcsönfelvételi kedv időszakában a fogyasztóknak változatlanul célszerű körültekintően kiválasztani a számukra leginkább megfelelő jelzáloghitelt – áll a Magyar Nemzeti Bank nemrég közzétett közleményében. A szerződéskötés előtti kötelező, a részletes feltételekről szóló közérthető tájékoztatás, a futamidő alatti szerződésmódosítások szigorú fair banki korlátozásai és a jövedelemmel és ingatlan értékével arányos jelzáloghitelek
-
Pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadás Szegeden
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége sok szeretettel várja az érdeklődőket pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadással ma, a Szegedi Állásbörzén, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központ Átriumában (Szeged, Ady tér 10.) 11.00 – 16.00 között! Hogyan érdemes bankszámlát választani? Kié a felelősség, ha ellopták a bankkártyát? Mit lehet tenni, ha falba ütközünk és a bank elutasította a
