Latest posts
-
Az M1 televízió felvétele Magyarország új fogyasztóvédelmi Politikájáról
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége 2015. december 30-án adta ki sajtóközleményét, amelyben beszámolt Magyarország új Fogyasztóvédelmi Politikájának kihirdetéséről és a jövőben követendő irányokról. Több médiacsatorna is kiemelten foglalkozott e hírrel, így többek között a témában az M1 televízió is interjút készített, amely megtekinthető a következő internetes linken: http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2016-01-06-i-adas/.
-
Új év, új fogyasztóvédelmi politika : kijelölték a fogyasztóvédelem jövőbeni irányait
A fogyasztók felkészítése a digitális kor kihívásaira, a fiatalok tudatos fogyasztóvá nevelése, a békéltető testületek és a fogyasztóvédelmi civil szervezetek szerepének megerősítése – mindez szerepel a 2015. december 30-án már életbe lépett új Fogyasztóvédelmi Politikában. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége üdvözli a rögzített célkitűzéseket, ami szerint helyzetbe kell hozni a szakmai alapokon működő, fogyasztókat szolgáló
-
Szén-monoxid érzékelők vásárlása során legyünk nagyon körültekintőek!
Márkanév, gyártó, cikkszám, és próba gomb. Ezeket érdemes megnézni szén-monoxid érzékelő vásárlásakor. Ilyen készüléket csak szaküzletben vásároljunk, és előtte érdemes tájékozódni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján található pozitív és negatív listáról! A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai 2014. év végén, 2015. év elején és őszén kiemelt ellenőrzéseket folytatott a szén-monoxid-érzékelők kereskedelmi forgalmában. Így az idei fűtési
-
A 12 éves gyerekek 70 %-nak van saját mobiltelefonja, ezért szükséges lenne elsajátítaniuk a fogyasztói jogaikat is.
Ebben a korosztályban azok aránya, akik alkalmazzák az információs technológiát, legyen az akár játék, akár valamilyen applikáció nagyon magas. Szinte 4-ből 3 fiatal rendelkezik saját mobiltelefonnal, míg ez az arány eléri a 91 %-ot a 14-15 éves korosztályban egy európai uniós felmérés alapján. A felmérés becslései szerint a 11-12 éves kor az, amikor a gyerekek
-
Ezekre figyeljenek a fogyasztók, ha probléma van az ajándékkal!
Előfordul, hogy már csak a karácsonyi ajándék kipróbálásakor derül ki a kapott árucikk hibája, így például az nem működik vagy be sem kapcsol. Esetleg nem sokkal később megy tönkre. Ilyenkor különleges jogok illetik meg a fogyasztót, aki kérheti például a termék kijavítását-kicserélését is. Ha viszont az ajándék hibája mindössze annyi, hogy „nem tetszik”, akkor csak
-
Már forgalomban vannak az új húszezresek
A Magyar Nemzeti Bank 2015. december 14-től folyamatosan bocsátja forgalomba a fejlesztett 20.000 forintos bankjegyeket. A régi 20.000 forintosok bevonására várhatóan 2016. év végén kerül sor, ezt követően már nem lehet majd fizetni a készpénzforgalomban ezekkel a bankjegyekkel. A bevonás pontos dátumát (hónap/nap) a jegybank a későbbiekben határozza meg. Ezt követően a hitelintézetek pénztárai és
-
2015. december 12-től semmis az a kölcsön, amit termékbemutatón adnak a drága termékekre a fogyasztóknak
2015. december 11-én kihirdetésre került az a régóta várt jogszabály, amely szigorítja a termékbemutatókra vonatkozó fogyasztóvédelmi előírásokat. E szerint már 2015. december 12-től tilos a termékbemutatón kölcsönszerződést aláíratni a fogyasztóval, valamint a rendezvény hirdetése során ajándékjuttatásra, árengedményre, egyéb kedvezményre vagy ajándéksorsolásra hivatkozni. Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés során a fogyasztók védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
-
Az Európai Bizottság kisfilmje az internetes vásárlások népszerűsítéséért
Az Európai Bizottság nemrég elfogadta azt a javaslatcsomag (Digital Contracts Proposal), amelynek célja az online kereskedelem igénybe vételének további ösztönzése, és a fogyasztókat jobban védő szabályok kidolgozása. Ennek népszerűsítése érdekében a Bizottság elkészítette látványos kisfilmjét, amely érzékletesen mutatja be az EU-ban történő online vásárlások egyszerűségét. A kisfilm megtekinthető a következő internetes linkre kattintva: https://www.youtube.com/watch?v=egZBxQPct3I&feature=youtu.be&app=desktop
-
Tudatos karácsonyi vásárlás, hogy elkerüljük az ünnep utáni bosszankodást!
Kezdetét vette az adventi időszak, közelednek az ünnepek. A készülődéshez hozzátartozik az ajándékok beszerzése is, ezért fontos a fogyasztóknak tisztában lenni néhány alapvető információval, – jogokkal és kötelezettségekkel -, melyek birtokában megkönnyíthetik dolgukat a karácsonyi vásárlásoknál, ezzel elkerülve az ünnepek utáni ügyfélszolgálatokon való sorban állást és bosszankodást. Csokorba gyűjtöttük a legalapvetőbb tudnivalókat. 1. A 0
-
Garantált és kínált internetsebesség – közel sem mindegy mi alapján tájékozódnak a fogyasztók!
Csak új internet-előfizetést szeretett volna magának az a fogyasztó, akit a panasza szerint ugyanazon szolgáltató három különböző ügyfélszolgálata más és más árakról tájékoztatott a csomagokat illetően. Végül ennek eredménye az lett, hogy egy lassabb, mobilinternetet biztosító szolgáltatásra fizetett elő, amelynek gyorsasága pedig elmaradt az eredetileg tervezett vezetékes megoldásétól. Több olyan bejelentés érkezett a Fogyasztóvédelmi Egyesületek
