Latest posts
-
Forint- és devizahiteles elszámolás: visszajáró összeg hiányában is kérhető részletes elszámolás
A forint és deviza hitel- vagy lízingszerződéssel rendelkező fogyasztók akkor is kérhetnek részletes elszámolást pénzügyi intézményüktől, ha tőlük korábban nem vontak el tisztességtelenül költségeket, s így nem kaptak elszámolási értesítőt szeptember végéig, mert szolgáltatójuk e kötelezettségét közlemény közzététele útján teljesítette – olvasható a Magyar Nemzeti Bank internetes honlapján. Az elmúlt időszakban több fogyasztói megkeresés érkezett
-
Merre tovább hazai fogyasztóvédelem?
Szigorodó termékbemutatós szabályozás, fogyasztóvédelmi törvény-módosítás, a bankok elszámoltatása. A fogyasztók több, érezhető problémájára is választ adott az elmúlt időszakban a jogalkotás, mégsem látni jelenleg azt az egységes koncepciót tartalmazó stratégiát, amely kijelölné a fogyasztóvédelem jövőbeni irányait – nincs Magyarországnak elfogadott Fogyasztóvédelmi Politikája. A legutolsó Fogyasztóvédelmi Politika 2015 februárig volt hatályban. A békéltető testületek pedig
-
Szigorúbb fogyasztóvédelmi előírásokat kell a termékbemutatós cégeknek betartaniuk
A Magyar Országgyűlés előtt lévő, T/5486. számú törvényjavaslat értelmében szigorodnak a termékbemutatókkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi előírások. Kötelező lesz ügyfélszolgálatot fenntartani, egyúttal nem lehet a rendezvényeken hitelszerződést kötni a vételárak fedezésére. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek az alábbiakban összefoglalja a legfontosabb módosításokat. 1. Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés fogalma Az előterjesztés értelmében módosul a kereskedelemről szóló 2005. évi CLVXIV. törvény
-
Öt perc az ésszerű várakozási idő telefonos panaszkezelés esetén – jobban védi a fogyasztókat az új biztosítási törvény
2016. január 1. napjával hatályát veszti a korábbi, biztosítókról és biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. tv. és új biztosítási törvény lép életbe. Ez több változást is hoz a panaszkezelés szabályaiban, és ezáltal javítja a fogyasztók helyzetét, elősegítve az eredményes jogérvényesítést. Az új jogszabály a jelenleg hatályossal ellentétben kifejezetten rögzíti, hogy telefonos panaszkezelésre minden munkanapon
-
Új jegybanki ajánlás a pénzügyi intézmények panaszkezeléséről
Hatályba lépett az MNB pénzügyi szervezetek panaszkezelési tevékenységét szabályozó ajánlása, amelynek alkalmazását a jegybank haladéktalanul elvárja a piac szereplőitől. A cél, hogy az ügyfelek érdekeit szem előtt tartó és a fogyasztói bizalmat erősítő panaszkezelési gyakorlat alakuljon ki, elősegítve ezzel a jogviták hatékonyabb rendezését, és a jövőbeni vitás helyzetek megelőzését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi
-
Pénzforgalmi szabálysértések miatt az MNB bírságot vetett ki a FHB Kereskedelmi Bank Zrt-re
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemrég közzétett határozatában huszonkettőmillió forintra bírságolta a FHB Kereskedelmi Bank Zrt-t. A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb 2016. március 15-ig meg kell szüntetnie az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket. Az MNB határozatában megállapította, hogy a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra,
-
Alvadt vér, húscafatok és fedetlen hígtrágya gyűjtő egy Pest megyei vágóhídon
Elképesztő látvány fogadta a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) ellenőreit egy Pest megyei vágóhíd ellenőrzésekor: az üzemben a padozatot, az falakat és a berendezési tárgyakat alvadt vér, kosz és húscafatok borították, a vágást többek között nem működő késfertőtlenítő, eldugult kézmosó és rozsdás berendezési tárgyak mellett végezték. A vágóhíd működését azonnali hatállyal megtiltották a szakemberek. A
-
Húszmilliós jegybanki bírság a Commerzbanknak
A Magyar Nemzeti Bank a nemrég közzétett határozatában összesen 20 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Commerzbank Zrt.-t a hitelintézet számviteli, fedezetértékelési, ügyletminősítési, illetve belső ellenőrzési tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt. A feltárt jogsértések nem hordoznak olyan rendszerkockázatot, amelyek jelentősen veszélyeztetnék a bank megbízható működését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB)
-
A Kúria ismét törvénysértőnek találta a fővárosi parkolási rendelet egyes rendelkezéseit
2015. szeptember 08-án a Kúria Önkormányzati tanácsa a Köf.5014/2015/4-es számú határozatával törvénysértőnek találta és megsemmisítette a Budapest főváros közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról, a várakozás díjáról és az üzemképtelen járművek tárolásának szabályairól szóló 30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet utólagos parkolójegy bemutatásra vonatkozó egyes szabályait. Nem volt előzmény nélküli ez a döntés,
-
Megtörténik az autóhitelesek esetében is a forintosítás
Az országgyűlés elfogadta az egyes fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvényt, már csak az országgyűlés elnökének aláírására van szükség, hogy hatályban lépjen. A legfontosabb rendelkezéseket az alábbiakban foglaljuk össze. Kiket érint ez a forintosítás? Azokat a fogyasztókat, akiknek pénzügyi intézménnyel kötött olyan devizaalapú kölcsönszerződése (lízing) van, amely forintosítása eddig nem
