Latest posts
-
„Fogyasztóvédemért” Érdemérem kitüntetés a fogyasztóvédelem területén végzett kiemelkedő tevékenységért
2015. március 31-én került sor annak a díjátadónak a megtartására, amelyen a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, Dr. Baranovszky György a„Fogyasztóvédelemért” Érdemérem kitüntetésben részesült a fogyasztóvédelem területén végzett kiemelkedően eredményes tevékenysége elismeréseként. A díjat Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár és Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója adta át Dr. Seszták Miklós
-
Megtévesztő tájékoztatás, a törvényes fogyasztói jogok korlátozása – Hatósági bejelentés a tisztességtelen Telenorral szemben
Megtéveszti a fogyasztókat és egyben csorbítja törvényes jogaikat a Telenor Magyarország Zrt. az internetes honlapján megtalálható tájékoztatásával. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége több bejelentést is kapott, amelyekből látszik, hogy a vállalkozás korlátozza rossz készülékeknél a 3 munkanapos cserelehetőséget, megnehezíti a termékszavatossági igények érvényesítését és további félreérthető információt közöl. A Szövetség hatósági bejelentéssel él a fogyasztók
-
III. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor – játszva válhattak tudatos fogyasztóvá a gyermekek és tanáraik
2015. április 1-4. között, Zánkán megrendezésre került a III. Országos Fogyasztóvédelmi Sulitábor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával, amelyet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete szervezett közösen. A táborról elkészült összefoglaló és fényképek ide kattintva tekinthetőek meg.
-
Sárospatak is Fogyasztóbarát település lett
A Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkár 2015. március 27-én Sárospatakra látogatott és Ünnepi Közgyűlésen átadta a város vezetésének a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által odaítélt „Fogyasztóbarát Település" címet. Koszorús László elmondta, hogy a címmel a települések hozzáállását, a fogyasztók helyzetének javítására tett intézkedéseiket ismerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és nagy örömére szolgál, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadikként
-
Magyar Nemzeti Bank – Élet üzletági és kgfb hiányosságok az MKB biztosítóknál
Összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a jegybank a két német tulajdonú MKB biztosítótársaságra, egyebek közt az élet- és kötelező gépjármű felelősségbiztosítási termékek szabályozási hiányosságai, a szerződések tartalmával kapcsolatos jogsértések, illetve ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési problémák miatt – olvasható a Magyar Nemzeti Bank internetes honlapján. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szokásos helyszíni átfogó vizsgálatokat
-
A Magyar Nemzeti Bank közérthető videói az elszámolási és forintosítási törvényről
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy perces videóinterjúkat készített felügyeleti vezetőivel, szakembereivel, annak érdekében, hogy a fogyasztók naprakész információkkal rendelkezzenek jelenleg folyamatban lévő banki elszámolásról és forintosításról. Az ügyfélcentrikus tájékoztatást szolgáló videóinterjú-sorozat az elszámolás és forintosítás témáját érintő valamennyi fontos tudnivalót felölel, a kisfilmek ide kattintva tekinthetőek meg.
-
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének tájékoztatói a tudatos fogyasztói döntéshozatal ösztönzése érdekében
A Szövetséghez érkező megkeresésekből kiderül, hogy bizonyos esetekben a fogyasztók még nincsenek tisztában a panaszkezelésre vonatkozó fogyasztóvédelmi előírásokkal, valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti viták ingyenes, gyors rendezését kínáló békéltető testületekhez való fordulás lehetőségével. Elkészítettük ezért e két témakörben legújabb elektronikus tájékoztatónkat: a panasztételre vonatkozó legfontosabb információk ide kattintva tekinthetőek meg, míg a békéltető testületekkel
-
Elszámolási és forintosítási tudnivalók – A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ tájékoztató füzete
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja „Elszámolási és forintosítási tudnivalók” címmel jelentett meg közérthető tájékoztató füzetet a fogyasztók számára. A kiadványból megtudhatnak az érdeklődők minden fontos, az elszámolási- és a forintosítási törvénnyel kapcsolatos információt, így például azt, hogy érintik-e őket a jogszabályok és azokban milyen fontosabb határidők kerültek meghatározásra. A vonatkozó Pénzügyi Navigátor Füzet
-
E-call segélyhívó – automatikusan riasztásra kerül a mentőszolgálat a fogyasztó balesete esetén
Az Európai Unió minden tagországában kötelező lesz bevezetni az eCall e-segélyhívó készüléket egy európai uniós rendelet szerint, így Magyarországon is. Az Európai Parlament belső piaci szakbizottsága 2015. március 17-én hagyta jóvá az automatikus segélyhívók használatát az autókban. A készüléket a személyautókba és a könnyű haszongépjárművekbe kell beszereltetni. Az intézkedés célja, hogy vészhelyzet, például közúti baleset
-
Fogyasztók Világnapja 2015. – a fogyasztóknak joga van az egészséges táplálkozáshoz és a jó minőségű ételekhez!
A Consumers International (Fogyasztók Világszervezete) által végzett kutatások alapján a nem megfelelő táplálkozás világszerte évente több mint 11 millió halálesetben játszik szerepet, és mára az első számú halálozási rizikófaktorrá vált. A társadalmakban okozott kár mellett nem elhanyagolható az elhízás okozta GDP-kiesés sem: ez nagyjából 2 trillió USD, ami 2,8%-a a globális GDP-nek. A statisztikák szerint
