Latest posts
-
Elévülés

Elévült követelést bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni. Azonban az elévülés a kötelezettnek a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó kötelezettségét nem érinti; az elévült követelés alapján teljesített szolgáltatást a követelés elévülésére tekintettel visszakövetelni nem lehet. Ezért próbálják meg a követeléskezelők behajtani ezeket az összegeket is, hiszen ha önkéntesen teljesítünk, azt utóbb nem követelhetjük vissza. Milyen határidők vonatkoznak rá?
-
Hasznos fogyasztóvédelmi tanácsok középiskolásoknak
2004 második felében az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Fõigazgatósága közzétette a “Fogyasztóvédelem az Európai Unióban: Tíz alapelv” címû – elsõsorban a fiataloknak szánt – munkáját. A FEOSZ az elkészült anyagban leírtak figyelembevételével a magyarországi fogyasztók, fiatalok tájékoztatására szánt kiadványt készített. Tartalom: Vásárolj azt, amit kívánsz és ott, ahol kedved tartja! Ha nem mûködik, vidd
-
Fogyasztóvédelmi tájékoztató
A tudatos fogyasztói magatartás kialakításához elengedhetetlenül szükséges a fogyasztók számára, hogy tisztában legyenek az õket érintõ rendelkezésekkel, így például azzal, hogy mit tehetnek, ha vásároltak egy terméket, amely a vásárlást követõen rögtön elromlott; ha az utazási iroda, amelyiknél befizettek a nyaralásra, csõdbe ment; ha az interneten rendeltek egy terméket, de meggondolták magukat. A kiadványból ilyen
-
Békéltető testületi eljárások
Kiadványunkban megpróbálunk abban segítséget nyújtani, hogy – laikusok számára is érthető formában – megismertessük a fogyasztókkal és a gazdálkodó szervezetekkel a békéltetõ testületi eljárást. A kiadvány tartalmazza a békéltető testületek mûködésére vonatkozó tájékoztatót, a békéltető testületi eljárás megindítására szolgáló űrlapot, valamint mintákat az eljárás során használt dokumentumokra és az eljárást lezáró egyes határozati típusokra. Tudja
-
Világháló
Napjainkban a fiatalok egyre többször használják az internetet, olykor nem pusztán ismerkedésre, információszerzésre, hanem vásárlásra is, hiszen csak néhány kattintás és kinyílik a világ: több üzlet árajánlatát lehet pillanatok alatt összehasonlítani. Az internet jó és hasznos dolog, de fontos, hogy kellõ körültekintéssel használjuk. Ezzel a fiataloknak szóló kiadvánnyal szeretnénk felhívni a figyelmet néhány fontos dologra,
-
Fogyasztóvédelmi kisokos kisokosoknak
Az elsõsorban általános iskolásoknak szóló, zsebben elférõ, játékos kiadvány célja az, hogy az ABC betûit sorba véve a diákok egy-egy fogyasztóvédelemmel kapcsolatos fogalommal ismerkedjenek meg. Így többek között az árfeltüntetés szabályáról, a békéltetõ testületi eljárásról, az elõlegrõl, jótállásról, panaszkezelésrõl, reklámról kaphatnak rövid összefoglalót. Fogyasztóvédelmi kisokos kisokosoknak
-
Zsebedben az euró
A kiadványban az Európai Unió közös valutájával kapcsolatos tudnivalókkal szeretnénk megismertetni a fiatalokat, amely igen fontos, hiszen Magyarország is csatlakozni kíván az euróövezethez. Bár ez csak évek múlva fog bekövetkezni, nem lehet azonban elég korán elkezdeni a fogyasztók felvilágosítását. A kiadvány nem pusztán gazdasági szempontból közelíti meg a kérdést, hanem annak a fogyasztók mindennapjait érintõ
-
Amit a CE jelölésről tudni érdemes
Bár 1993-as bevezetése óta közel másfél évtized telt el, a fogyasztók döntõ többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mit jelent a CE jelölés, amelynek logójával nap mint nap találkozhatunk, hiszen a mûszaki cikkektõl kezdve a játékokon át szinte minden terméken megtalálható. A kiadványból megtudhatjuk, hogy mire szolgál valójában a jelölés. Amit a CE jelölésről tudni
-
Betegjogok
Sajnos bárkivel megeshet, hogy egészségügyi ellátásra szorul. Az emberek többsége viszont nincs tisztában azzal, hogy milyen jogok illetik meg ilyen esetben. A kiadványban megpróbálunk ebben segítséget nyújtani. A brosúra emellett csokorba szedi azokat a hatóságokat, intézményeket, szervezeteket, ahová panasz esetén fordulhatunk, továbbá hasznos információkat tartalmaz az európai egészségbiztosítási kártyáról is.
-
Tájékoztató füzet a pénzügyi szolgáltatásokról
Tájékoztató füzet a pénzügyi szolgáltatásokról címmel sor került a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége legújabb kiadványának megjelentetésére. A tájékoztató füzetben a pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó alapfogalmak kerülnek tisztázásra. A kiadvány megjelentetésére a TÁMOP 5.5.6-08/1-2008-0001 azonosító számú, ” A fogyasztóvédelem társadalmasítása tudatos fogyasztói magatartás kialakításával” című projekt keretén belül kerüt sor.
